Család és Kapcsolatok

Ha a gyermek szeretetet kap, kiegyensúlyozottabb. Ha azt látja, hogy a szülei nem dohányoznak, nem fogyasztanak alkoholt, sportolnak, egészségesen étkeznek, akkor az válik számára természetessé, és azt a példát fogja követni felnőtt korában.

Ide tartozó Fogalmak, hasznos információk
Agapé: az önzéstől mentes viszonzás igénye nélküli szeretet: „szeretlek, mert szeretlek.”
Család: különnemű, legalább két generációhoz tartozó személyek csoportja, amely reprodukálja önmagát. A tagok egymáshoz való viszonya vérségi vagy házassági / együttélési kapcsolaton alapul. A család meghatározó szerepet tölt be a társadalom fenntartásában, a tapasztalatok, szerepek és normák közvetítésében, a nevelésben.
Család funkciói: a társadalmon belül ellátandó, folyamatosan változó feladatokra irányuló tevékenység, amely befolyásolja a családok tevékenységrendszerét, egész kultúráját, norma- és értékrendszerét.
A család támogató funkciói: tagjaikat egyedként kezelik, személyes érdeklődéssel fordulnak hozzájuk, nyelvükön szólnak, elvárásaik nyíltan közlik, teljesítményüket megértően minősítik, jutalmaznak és büntetnek, s roppant érzékenyek az egyének  személyes szükségleteire (G. Caplan szerint).
Családi életciklus modell: hogy a család folyamatosan megújítja önmagát azért, mert olyan változások, fontos események történnek vele, melyek alakítják a családban lévő kapcsolatokat, érzelmi viszonyokat (Hill és Rodgers szerint)
Családi életre nevelés: egyik legfontosabb feladata a szülői hivatásra való nevelés, előkészítés a leendő gyermekek gondozására.
Családi életre való alkalmasság: a felnőtt képes a számára megfelelő pár megtalálására, vele szoros kapcsolat kialakítására, családalapításra és a gyermekek harmonikus felnevelésére.
Családi rendszer: olyan egység, amelynek jól felismerhető, egyedi sajátosságai, meghatározott működésmódja, szabályai vannak. A család nyílt, dinamikus rendszer, amelyben a környezet felé való nyitottság jelenik meg.
Családlátogatás: a szülővel való kapcsolattartás formája, melynek főbb céljai a szülők megismerése, érzelmi megerősítése a szülői szerepben, érdeklődésük felkeltése az iskolai ügyek iránt.
Családmag: nukleáris család: két generáció együttélése.
Családok átmeneti otthona: az otthontalanná vált szülő kérelmére a családok átmeneti otthonában együttesen helyezhető el a gyermek és szülője.
Családsegítés: célja a családok szociális és mentálhigiénés helyzetének figyelemmel kísérése, a családban jelentkező működési zavarok és problémák megszüntetése érdekében végzett szociális, életvezetési, mentálhigiénés tanácsadás és családgondozás.
Demográfiai utánpótlás: a magyarországi lakosság egyedszám változásának növekedése a születések számával.
Deviancia: a társadalmilag elfogadott magatartási és erkölcsi normák megsértése.

Diszfunkcionálisan működő család: a család nem látja el funkcióit
Egészségügyi szolgáltatók: a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai, Az egészségügyi szolgáltatókhoz két nagy csoport tartozik ide: a védőnői szolgálat és a gyermek-, háziorvosi hálózat
Egzogám házasság: más társadalomból választható a házastárs.
Egyenesági családtörténeti kutatás: a legkorábbi ismert felmenőtől kezdődően kutatjuk fel a további generációkat kiterjesztve valamennyi ágra.
Egyszülős vagy töredékcsalád: egy szülőből és gyermek(ek)ből álló család. Az egyszülős családdá válás okai a válás, vagy a szülő halála, vagy a nők házasság nélküli gyermekvállalása.
Elsődleges szocializáció: e folyamat során a társas környezettel való interakcióban a gyermek elsajátítja az alapvető pszichológiai funkciókat, például a kognitív, verbális, szociális készségeket, illetve erkölcsi normákat. Ezeket a gyermek általában azonosulás útján megtanulja, internalizálja, ezáltal identitásának alapjává válik. Színtere rendszerint a család.   Endogám házasság: a házastárs ugyanabból a társadalmi rétegből való.
Erósz: a szerelem és a szexuális vágy istene a görög mitológiában. Rómában Cupidóként vagy Ámorként tisztelték. Gyökössy Endre a testi szerelem lelkibb oldalaként definiálta. Ez tartja frissen a sexust, hogy ne váljon unottá: „Szeretlek, mert ilyen vagy”.
Filia: az érzelemmel telített baráti, szociális szeretet: „Szeretlek, mert társam vagy.”
Genetikai anyag: a szüleinktől örökölt gének összessége, az abban kódolt, teljes genetikai információmennyiség, amelyet felmenőinktől öröklünk. /Lásd: családfa/
Genogram: családfa, melynek segítségével feltárhatjuk nemzedékek – más szóval generációk – egymás közötti kapcsolatát.
Gyermekbántalmazás (abúzus): a gyermekkel való rossz bánásmód, amely magában foglalja a fizikai, és/vagy érzelmi rossz bánásmódot, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéni kizsákmányolás minden formáját.
Gyermeki jogok: 1989-ben New Yorkban jelent meg a „Gyermekek jogairól szóló egyezmény”, melyet Magyarország 1991-ben iktatott törvénybe. Ez a dokumentum foglalta össze azokat a jogokat, melyek minden gyermeket alapvetően megilletnek.
Gyermekkor- és családtörténet: a neveléstörténeti kutatásokon belül a 20. században kialakult kutatási irányzat, melynek legfőbb célja a különböző történeti korok családjának és a benne élő gyermekek nevelésének – oktatásának, a róluk alkotott vélemények, nézetek összefoglalása.
Hátrányos helyzetű gyermekek: az adott gyermek, illetve tanuló közösség átlagánál rosszabb családi és társadalmi környezetben, helyzetben él.

Hospitalizmus: Spitz által leírt fejlődési zavar, melynek lényege az, hogy az anya nélkül felnőtt gyerekek fejlődésükben elakadtak, súlyosan visszaestek. A személyreszóló gondoskodás, szeretetkapcsolat hiánya vezet oda, hogy a gyerekek elsivárosodhatnak, beszűkülhetnek érdeklődésükben, kapcsolataikban.
Iskolai fogadóóra: az egyes tanulókkal kapcsolatos valós oktatási, nevelési kérdések megbeszélésének színtere.
Iskolaszék: a közoktatási intézmény működésében érdekelt csoportok együttműködésének előmozdítására létrejött szervezet, amely a szülők, a nevelőtestület és az intézményfenntartó azonos számú képviselőiből áll. Meghatározott esetekben döntési, illetve egyetértési jogot gyakorol; véleményt nyilváníthat az intézmény működésével kapcsolatos valamennyi ügyben, továbbá javaslattétellel élhet minden lényeges kérdésben.
Játszma: Eric Berne szerint a játszmák pótlék jellegű, egyéni haszonért játszott, manőverjellegű viselkedések.
Kettős kötés: előfordulhat, hogy szándékaink ellenére mást közlünk a nem-verbális csatornán mint amit a verbálison tettünk, és a gyermek aszerint cselekszik, a nem-verbális közlést tartja igaznak.
Koevolúció: együttfejlődés, azaz a család tagjai kölcsönhatásokra épülve közösen fejlődnek a családon belül.
Koindividuáció: a családon belüli egyéni fejlődés
Lelki immunitás: az immunitás biológiai értelemben a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet jelenti. A lelki folyamatokban is ellenálló képességre kell szert tennünk személyiségünk egészséges fejlődéséhez. Ennek elsődleges formálódása a családban történik.
Maslow motivációs elmélete: Abraham Maslow szerint a motívumrendszerek hierarchikus elhelyezkedésűek: legalsó szinten áll a fiziológiai (1.), majd a biztonság iránti (2.), ezt követi a szociális (3.), negyedik helyen a megbecsülés iránti és legvégén az önmegvalósítás iránti igények. Szerinte a magasabb szintű motívumok akkor válnak érvényessé, ha az alacsonyabb szintek ki vannak elégítve. Mindezekben a családi környezet szerepe meghatározó.
Másodlagos szocializáció: e folyamat során az egyén elsajátítja a különböző helyzetekben és tevékenységeknél elvárt viselkedés szabályait, illetve kialakítja az alkalmazásukhoz szükséges kompetenciákat. A másodlagos szocializáció legfontosabb színhelyei: iskola, kortárscsoportok, média.   Matriarchális család: anyajogú család, melyben a családtagok fölötti hatalmat a legidősebb házas nő, vagy az anya gyakorolja.
Műanya-szituáció: Harlow által végzett kísérlet, melynek során kétféle műanyát szerkesztett: az egyiket szőrös anyagból, a másikat fémrácsból. A kutatás eredményeiből arra lehet tehát következtetni, hogy lényeges mozzanat a testközelség, a testi kapcsolat, amit a szőranya jobban biztosít meleg „testfelületével”, mint a fém. Nagycsalád: kettőnél több gyermeket nevelő család.

Normatív krízis: a családi élet fejlődésében megjelenő újabb feladatok.
Oktatási jogok miniszteri biztosa: az Oktatási Minisztérium keretein belül működik, a szülő, a diák, az iskola és a pedagógus egyaránt fordulhat hozzá kérdéseikkel, észrevételeikkel, javaslataikkal, minden oktatást érintő üggyel.
Osztályfőnök: az a pedagógus, aki az igazgató megbízása alapján, pedagógiai vezetőjeként alapvető szerepet játszik egy bizonyos számú tanuló, azaz egy oszt. iskolai életének szervezésében.
Paranormatív krízis: azok a krízisek, amelyek nem vártak, nem természetesek: például a válás, a különböző krónikus betegségek, a munkanélkülivé válás, a migráció, a természeti vagy társadalmi katasztrófák, a mobilitás, az egzisztenciális veszteség és a nagyobb pszichikus trauma.
Patria potestas: atyai hatalom, az ókori Rómában a családfő élet-halál ura volt, feltétlen hatalommal rendelkezett a család minden tagja felett, akár meg is ölhette gyermekeit.
Patriarchális család: apajogú család, ami azt jelenti, hogy a család legidősebb férfitagja rendelkezik a családdal, a vagyonnal, irányítja a családtagok munkavégzését, felügyeli őket.
Poliandrén család: az a család, amelyben egy nő több férfival házasodik.
Poligám család: az a család, ahol a házasságot egy férfi több nővel köti.
Pszichoszexuális fejlődés: a születéssel kezdődő pszichés / lelki-szellemi/ fejlődés egyik fő vonala, amely a párválasztási érés során, viselkedési készségeket alakít. Ezek a készségek teszik majd lehetővé az egyes ember számára, optimális esetben, a társadalom fajfenntartási utódnevelési folyamataiba való harmonikus beilleszkedést.
Rejtett érzelmi elhanyagolás: Bowlby nevéhez fűződik. Ekkor a gyermek és környezete között emocionális félreértés tapasztalható. Az anyának van bizonyos elvárása a gyerek reakcióival szemben, a gyermek azonban ritkán felel meg egészen ennek, és emiatt az anya türelmetlen lesz, elégedetlen, a gyerek pedig daccal reagál, hiszen neki is vannak elvárásai. Egyikük sem kap megerősítést, mindketten csalódnak a másikban, ez a csalódás azonban nem tudatos.
Reprodukció: utódok létrehozása, gyermek/gyermekek születése a családban.
Személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatás: a gyermekvédelmi alapellátáshoz tartozó szolgáltatás, melynek fő területei a családsegítés és a hátrányos és veszélyeztetett gyermekekkel való szolgáltatás. E feladatokat a Családsegítő és a Gyermekjóléti Szolgálat végzi el.
Szexus: testi szerelem. Az emberi szexualitás célja nemcsak a szaporodás, hanem az örömszerzés is. A szexualitás egymás teljesebb megismerését segíti elő: „Szeretlek, mert enyém vagy.”
Szocializáció: egész életen át tartó folyamat, melynek során az egyén bevezetődik egy adott társadalomba, miközben kialakítja személyes identitását.

Szociometria: a rokonszenvi választások feltárása csoportban. Kidolgozója: Jacob Levy Moreno
Szociogram: vizsgált társas mező vázlata, a társas mezőt alkotó kapcsolatok térképe (Lásd szociometria ).
Szülői értekezlet: a szülő-iskola közötti kapcsolat hagyományos formája, évente 2-3 alkalommal osztályszinten, ritkábban iskolai szinten szervezik.
Teljes populációkutatás: a családtörténeti kutatás egyik típusa, ilyenkor egy adott család valamennyi ágát és oldalágát megpróbáljuk feltárni, azaz azokat a családtagokat gyűjtjük össze, akik egy közös őstől származnak.
Tenyérreflex/fogóreflex: Moro által megfogalmazott reflex: a csecsemő tenyerét megérintve a 4-5. hónapig az újszülött ujjaival átfogja a megérintő tárgyat.
Többgenerációs nagycsalád: kettőnél több generáció együttélése.
Válás: a házasság jogilag történő megszüntetése.  Szinte mindig hosszan elhúzódó folyamat, melyben két embernek belsőleg is el kell szabadulnia egymástól, hogy újra nyitottá váljanak önálló életük folytatására.
Veszélyeztetett gyermek: az a gyermek, akinek a testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődését a családi környezetében valamilyen tevékenység, mulasztás vagy más körülmény, illetve helyzet zavarja, gátolja vagy megakadályozza.

2.
Bodonyi Edit Busi Etelka Hegedűs Judit Magyar Erzsébet Vizely Ágnes
CSALÁD, GYERMEK, TÁRSADALOM  2006. (részletek)
1. A család története (Magyar Erzsébet)
Családokról már az ókortól kezdve beszélhetünk, azonban az, hogy mit is értettek e fogalom alatt, a családoknak milyen funkciójuk volt a különböző történeti korszakokban, eltérést tapasztalhatunk. Nemcsak a család megítélése változott a történelem folyamán, hanem a családban élő gyermekek helyzete is. Úgy gondoljuk, mielőtt a mai családdal foglalkoznánk, fontos egy rövid áttekintést tenni, hogy mi is volt jellemző a korábbi történeti korok családjára, gyermekére, miről is tanúskodnak az irodalmi források és képzőművészeti alkotások a családdal kapcsolatban. Itt szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a Történelem, társadalom, nevelés című kötetben részletesebben is olvashat a gyermekkor és gyermekkép történeti alakulásáról. Jelen fejezetben elsősorban a családra vonatkozó változásokat emeljük ki. Az ókori társadalmakban a család legfontosabb funkciója a reprodukció biztosítása és az önellátás volt. Természetesen különbség volt a földrajzi helyzet szerint, valamint a gazdasági, társadalmi, katonai viszonyok változásai is további differenciálást okoztak a család funkcióinak, a családon belüli szerepek alakulásában. Érdekes, hogy az antik világ férfiembere nem ismerte igazán az otthon fogalmát. Megszokta, hogy máshol élje napjait: a zsibongó agórán, a templomlépcsőkön, a földeken, a műhelyben vagy a tengerparton. Itt végezte munkáját vagy itt pihent. Az otthont jelentő kis szobáival, kifelé zárt, udvarra nyíló ablakaival valójában az asszony, a kisgyerekek és a rabszolgák világát jelentették. Athénban ha fiú született, olajkoszorút tettek az ajtó elé, ha lány, gyapjúcsomót, hiszen a nő fontos tevékenysége volt a gyapjú feldolgozása. Az újszülött sorsa felől a felnőtt társadalom döntött, az apának ünnepélyesen nyilatkoznia kellett arról, hogy befogadja- e a gyermeket a családban, avagy nem. Rómában az apa a földre helyezett újszülött csecsemő felemelésével fejezte ki szándékát a gyermek felnevelésére. A patria potestans révén a római családfő élet-halál ura volt, feltétlen hatalommal rendelkezett a család minden tagja felett, akár meg is ölhette gyermekeit. Az ókori társadalmakban a kisgyermekek nevelése általában az anya kötelezettségeihez tartozott, rendszerint hétéves koruk után a fiúk apjuk felügyelete alá kerültek. Ekkor már létrejöttek a családok életét befolyásoló intézmények is (például iskola, katonaság, közélet).  A középkori család fogalma szorosan összekapcsolódott a háznép (háztartás, udvartartás, klán, nemzetség) fogalmával, amely a nagyobb, egymással vérségi, illetve függőségi kapcsolatban álló emberek együttélését jelentette. A háznéphez tartoztak a ház ura, felesége, gyermekeik, cselédek, inasok, a családhoz tartozó egyedülálló személyek, rokonok, esetleg a korábbi házasságból származó gyerekek, azaz gyakran több kisebb család élt együtt. A közös háztartásban élő emberek kapcsolatait az általuk végzett munka rendje határozta meg, melyben mindenkinek meghatározott feladata volt. A közös munka ellenszolgáltatásaként a háztartás minden tagja teljes ellátásban részesült. A városi és falusi háznép életét szigorú patriarchális rend szabályozta. Egyedül a ház ura rendelkezett a megtermelt javak értékesítésének jogaival, valamint felesége, gyermekei és a háztartásában élő személyek gyámja és fegyelmezője volt. A háziasszony önállósága és felelőssége a háztartás vezetésére terjedt ki.  A sok ember együttélése nem tette lehetővé sem az intim szféra kialakítását, sem a nyílt konfliktusok megjelenését. Elengedhetetlen volt a kialakult rend betartása, a fegyelem és engedelmesség, ami nemcsak kötöttségeket, hanem biztonságot is jelentett mindenki számára. A gyermekek és felnőttek szoros közössége – a három esetleg négy generáció együttélése – lehetővé tette a viselkedési minták utánzás útján történő elsajátítását és megtanította a társadalmi rendbe való betagolódás különböző formáit.  Az európai nemesi családok sem a mai értelemben vett családot jelentették, hanem több, egymással rokon családot, melynek tagjait az apai ági rokonság kötötte össze. Tehát a nemesség családi kapcsolatainak alapvető társadalmi egysége az egy őstől vér szerint leszármazottak összessége, ez a gondolat a későbbi családtörténeti kutatásokban is fontos szerepet kap.  Az újkori családmodellek a 16-18. században alakultak ki.  Ebben fontos szerepet játszott egyrészt a reneszánsz korában megerősödő polgári réteg, másrészt a reformáció terjedése is, amely megerősítette – többek között – a harmonikus családi élet, a személyes példaadás fontosságát. Létrejött a protestáns egyházak sajátos társadalmi intézménye, a lelkészt és családját magába foglaló, új családmodell: a protestáns parókia. A sokgyermekes lelkészcsaládokban a feleség férjének segítőjévé vált, s a gyülekezet számára női, anyai, feleségi mintaként szolgált. A korai újkorban a házasság továbbra sem az érzelmekre, a kölcsönös vonzalomra épült, hanem szoros kapcsolatban állt a rendi társadalom politikájával, gazdaságával, belső szerkezetével. A házasságkötés a rendi társadalomba való beilleszkedés kizárólagos lehetősége volt. Középpontban a gyermek megszületése állt. Ebből adódóan a gyermektelen házasságot társadalmi szempontból elítélték. A 18. századi felvilágosodás jelentős változásokat hoz a házasságok terén. Megjelenik a polgári házasság és a „romantikus szerelem”. Törekednek a férfi és nő érzelmeinek összhangjára, az azonos módon gondolkodásra, a másik fél nagyrabecsülésének elnyerésére. Az ennek ellenére keletkező házastárs konfliktusokat azonban csak igen ritkán követi válás. A 18. század végére a gazdasági, társadalmi viszonyok átalakulása, a higiéniai viszonyok és a táplálkozás javulása következtében megváltozott életkilátások átrendezik a házaspárok életkori viszonyait. Fokozatosan eltűnnek a nagy korkülönbség miatt össze nem illő párok. Az ekkor kiteljesedő új polgári családmodell szerint a férfi a racionalitás és aktivitás megtestesítőjeként a család üzleti életének irányítója, míg a nőt érzelmi gazdagsága és passzivitása a család magánéletének gondozása készteti. A férj és feleség kapcsolatát nem kizárólag a közös munka összehangolása határozza meg, hanem a szeretet, a kölcsönös megbecsülés. A szülők kötelessége, hogy gyermekeikből derék, eszes embert neveljenek. Kialakulnak a gyermekkel kapcsolatos ünnepek: születésnap, karácsony. Ugyanakkor a 18. századi Európában a lakosság nagy része még vidéken élt. A paraszti társadalom még hosszú időn át megőrizte a hagyományos nagycsalád intézményét.  A család változásai a 19. században szemmel láthatóak, amelyek magyarázhatóak a század elején Európa szerte lezajló társadalmi-gazdasági átalakulásokkal és az ezt követő robbanásszerű urbanizációs változásokkal. A magánélet legfontosabb tényezője a család lett. A család szabályozta az életkori és nemi szerepeket, meghatározta a különböző szokásokat és rituálékat, biztosította tagjai védelmét, és ápolta azok kapcsolatait. A zárt, otthonközpontú kiscsalád csak lassan és fokozatosan vált le a nagyobb rokoni, illetve helyi közösségekről. A család számos funkcióval gazdagodott: a gazdaság tartóoszlopaiként garantálta a termelés folytonosságát, a kultúra átszármaztatását egyik generációról a másik generációra. A társadalmi reprodukció folyamatában gondoskodott az utódokról, azok felneveléséről, a társadalmi normarendszerbe való bevezetéséről. Emellett a nemzettudat, a nemzeti összetartozás, a közös történelmi hagyományok őrzőjévé vált. A polgári kiscsalád a monogám házasságra épült, melyet a párok kölcsönös egyetértésben, szabad elhatározásukból kötöttek. Az új családeszmény nem zárta ki a romantikus szerelmi házasságot, de nem ez volt a tipikus. Az érzelmek köteléke, a házastársi szeretet általában fokozatosan alakult ki a házasságkötés után. Az apa, aki továbbra is domináns vezetője a családnak, kettős hatalommal bír. Egyrészt a társadalom felé képviseli a családot (politikai jogok, gazdasági ügyek, munkavégzés), másrészt a családon belül is korlátlan hatalma van. Ő dönt a gyermekek neveléséről, házasságkötéséről, a fia pályaválasztásáról. A család gazdasági ügyeit kezeli, és ő birtokolja a lakás főbb tereit. Ez az apamodell összhangban állt a vallási tradíciókkal és mélyen gyökerezett a nép felfogásában is. Az anya tevékenységi köre továbbra is a családon belül maradt, hiszen a legfontosabb feladata az otthon harmóniájának megteremtése volt. Vallásos

hite erősítette a családösszetartó erejét, példát mutatott, segítette a gyermekek erkölcsi nevelését. A gyerekek nevelése egyre inkább a társadalom érdeklődésének középpontjába került. A polgári lakásokban megjelent a gyermekszoba, a városokban a gyermekjátékok már fontos árucikké váltak. A polgári családoknál a fiúk nevelését a pap mellett a házitanító tevékenysége egészítette ki. A lányok neveléséért az anyák tartoztak felelősséggel. A család 20. századi helyzete igen ambivalensen alakult. A házasságkötés és családalapítás többé már nem örökségre, illetve földtulajdonra alapozódik csupán, hanem a családfő által megszerzett családi bevételre. A házastársak közötti szerelem elfogadott alapja lett a házasságkötésnek. A családon belüli termelés és fogyasztás elkülönülésével, a család egyre inkább a magánéleti intimitás színterévé vált. A családfő elsődleges feladata a pénzkereset, a családtagok anyagi biztonságának megteremtése, a feleségé pedig az otthon belső harmóniájának kialakítása. Az anya a gyerekek első nevelője, feleségként pedig a társasági életben a család kulturális és gazdasági szintjét reprezentálja, és biztosítja annak társadalmi elfogadottságát és rangját. A II. világháború után a nők egyre szélesebb rétegei álltak munkába. Ez anyagi-egzisztenciális függetlenséget eredményezett. Nőtt a felsőfokú tanulmányokat folytató értelmiségi nők száma. Egyre több nő számára válik fontossá a hivatás, a szakmai karrier a család mellett, vagy akár helyette. Az 1960-as évektől felerősödött a női egyenjogúságot hangoztató feminista mozgalmak befolyása. Síkra szálltak a nők gazdasági egyenlőségét, szexuális jogaiért, az abortusz engedélyezésért, a válási törvény megváltoztatásáért. Ezzel párhuzamosan szembetűnő változások figyelhetők meg a két nem szerepének módosulásában. A férfi kizárólagos családfenntartói szerepe csökkent, ugyanakkor a családon belüli munkamegosztásba való bevonódása növekedett (házimunka, gyermeknevelés). Megváltoztak a szexuális viselkedéssel kapcsolatos attitűdök. Két ellentétes tendencia figyelhető meg. Egyrészt számos korábban tabunak számító, szexualitással összefüggő téma kap széles körű társadalmi nyilvánosságot. Másrészt egyre többen szeretnék visszafogottan kezelni a szexualitást, és síkra szállnak a nőknek mint szexuális tárgyaknak a megjelenése ellen, és az érzelmi alapokon nyugvó, felelősségteljes szerelmi kapcsolatok mellett. Mindezek a változások napjainkban is folyamatosan érzékelhetőek. Mielőtt azonban megnéznénk a mai családmodell jellemzőit, értelmezzük a család fogalmát, nézzük meg a főbb funkcióit a következő fejezetben.

2. Mi a család?
„Hogy mi a család? Nem tudom, de azt remélem, hogy nekem jó családom lesz.” – ez a válasz érkezett egy kamasz gyerektől, akit arra kértünk, hogy fogalmazza meg a család fogalmát. Számunka is elgondolkodtató volt ez a válasz, hiszen ha a szakirodalmat nézzük, akkor számos definíciót találhatunk a család meghatározására. Az ember magánéletének sikerességét boldog, kiegyensúlyozott családi léte alapozza meg bármely életkorban. Az ember társas lény, a családi együttélés számára a legtermészetesebb együttélési forma, amely testi, lelki, szellemi fejlődése számára a legkedvezőbb.  Ezen még az sem változtat, hogy egyes kultúrákban más és más elképzelések élnek arról, hogy kik alkotják a családot. Sokféle család létezik, beleértve a házasság nélküli együttélést, az újraegyesült családokat, az egyszülős családot, a gyermektelen párokat, esetleg a kommunákat, és akár a gyermeket nevelő homoszexuális párokat is. Közös ezekben a kis-közösségekben, hogy tagjai testben és lélekben összetartoznak. Ebben a fejezetben azzal fogunk foglalkozni, hogy a különböző társadalomtudományok miként határozzák meg a család fogalmát; milyen funkciókat lát el a család, és szerkezetét tekintve milyen családtípusokkal találkozhatunk napjaink társadalmában.

2. 4. 3. Az érzelmi szükségleteket kielégítő családi funkció
A gyermek lelki fejlődését elsődlegesen a család biztosítja. A gyermeknek elsősorban jó kapcsolatra van szüksége a környezetével ahhoz, hogy nevelése hatékony, sikeres legyen. Ha jó vele a kapcsolatunk, akkor hitele van a szavunknak, bízik bennünk, bátoríthatjuk, bíztathatjuk és korlátozhatjuk, tehát sikeresen segíthetjük személyisége fejlődésében. Egyre nagyobb a jelentősége napjainkban az érzelmi szükségletek kielégítésének. Az ember társas lény, egyedül nem létezhet. Ennek az igényének kielégítésére a legalkalmasabb mikrocsoport a család. Tagjai között domináns és tipikus érzelmi viszonyok alakulnak ki. Ezeknek a kapcsolatoknak köszönhető, hogy a család működőképes. Nemcsak egy közömbös és érzéketlen hovatartozási viszony, hanem erős érzelmi szálak által kötött kapcsolatok rendszere.  Számos példa mutatja, hogy hiába van meg egy magányos embernek mindene, ezzel lelki szükségleteit nem tudja kielégíteni. Egy meleg, támogató, őszinte családi kapcsolat a család tagjait megóvja azoktól a feszültségektől, amelyek például a társadalomban betöltött szerepeikben érik őket. A család ezen funkciója, ha jól működik, érzelmi biztonságot, kikapcsolódást, harmóniát teremt. A család belső érzelmi ereje, az ebben megvalósuló energiaforrások képesek kiszűrni a családot fenyegető külső hatásokat is. A jó család tagjai testben, lélekben összetartoznak.

2. 4. 9. A család, mint támogató rendszer
A családkutatások központi témájává az 1960-as évektől a családi és a pszichológiai egészség viszonya vált. Különösen figyelemre méltó a családnak, mint rendszerként működő közösségnek és e támogató rendszer funkcióinak számbavétele. Ezek a kutatások számunkra, leendő pedagógusok számára igen fontosak, mivel új, szemléletformáló jelentőséggel bírnak. A család „támogató rendszer” jellegű funkciói G. Caplan szerint a következőkben foglalhatók össze. A család a világra vonatkozó információk összegyűjtője és terjesztője is. A sikeres alkalmazkodást nagyban meghatározza, hogy az információkat milyen rendezőelv szerint szervezzük, és hogyan minősítjük, így a családnak meghatározó szerepe van abban, hogy a gyermek milyen értékek, normák kidolgozását viszi véghez, és milyen képet alakít ki a világról. Ezek ugyanis észrevétlenül is és a család tudatos hatásain keresztül is a viselkedés iránytűjévé válnak, befolyásolják, hogy az egyén mire figyel a világ történéseiből, mi az, amit fontosnak tart és mi az, amit elítél. Az identitás, az egyén önértékelésének, énképének is forrása a család. Sajátos kontroll funkciót is betölt, a családtagok magatartására vonatkozóan visszajelentő, útmutató feladata van. A családtagok ugyanis véleményt mondanak a másik cselekedeteiről, gyakran irányítják, befolyásolják egymást. Nagyon fontos feladata a családnak az is, hogy fokozza az érzelmi teherbírást. Ettől függ ugyanis, hogy az egyén hogyan vészeli át életének krízishelyzeteit, hogyan lesz úrrá a legnehezebb időszakokon. Konstruktívan oldja- e meg az akkor felmerült problémákat, vagy további problémákat teremt, amelyeken nehezen lesz úrrá. Érzelmi egyensúlyt, pihenést, regenerálódást biztosít és lehetőséget arra, hogy – a család fokozott érzelmi elfogadása miatt – a családon kívüli helyzetek feszültségeit lereagálhassák a tagok (természetesen nem szélsőséges mértékben).  A családnak szerepe van abban is, hogy támogatja a rászoruló családtagokat felmerülő problémáikban gyakorlati és konkrét segítség nyújtásával. A családtagok fokozottan figyelnek a családból jövő mindenfajta minősítő megnyilvánulásra, mert feltételezik, hogy azt segítő szándékkal, érdemi módon teszik a család tagjai. Egymás tükrében, egymáshoz viszonyítva értelmezzük, értékeljük magunkat leginkább, ezért a család vonatkozási pontokkal is szolgál. És természetesen jogi funkcióval bír, valamint fontos funkciója még, hogy a népesség utánpótlását biztosítja. A fenti támogató funkciók akkor tudnak igazán hatékonyan működni, ha a családtagok felelősséget éreznek egymásért, elfogadják a családi kontrollt, a kapcsolatok kölcsönösségen alapulnak, és a kommunikáció nyílt. Fontos feltétel még, hogy a generációk között kapcsolatok épüljenek ki és működjenek, valamint létezzen a mikromiliő és a tágabb közösség között bizonyos fokú egyetértés, megfelelés. A család tehát illeszkedjen be környezetébe úgy, hogy közben ne adja fel sajátosságait, egyediségét sem.

A Caplan által leírt funkciók sajnos nem mindig működnek kielégítően. A család, mint szervezet, mint támogató rendszer időről időre változik, hogy alkalmazkodjék a külső és belső körülményekhez, mégis jellemzője, hogy külső zavaró hatásokra egységfrontot alkot. Nincs két egyforma család, minden családnak megvannak a sajátos jellegzetességei, szabályai, jellemvonásai. Kényes egyensúlyát sok minden könnyen felboríthatja, például betegség, munkanélküliség, új családtag érkezése, vagy valamely családtag elvesztése, a család bomlása, melyekről még a későbbiek során még lesz szó.
2. 5. Családtagok helye, szerepe és hiánya a családban
A család funkcióinak teljesítésénél meghatározó lehet az, hogy a családon belül ki milyen helyet és szerepet tölt be. A következő fejezetben foglalkozunk azzal, hogy az anya-gyerek kapcsolat alakulása milyen tényezőktől függ, mi történik akkor, ha hiányzik az anya. Az apa szerepét is fontosnak tartjuk áttekinteni, valamint a testvérek helyzetére is kitérünk a családon belül. Mielőtt azonban ezekre rátérnénk, nézzük meg, hogy mi is az az érzelmi kötődés, amely összetartja a családot, a szülök közötti kapcsolatot.
4. Mit tehet az egyes ember azért, hogy jó családja legyen? (Vizelyi Ágnes)
Az ember társas lény, igényli a szeretetet, örömet, boldogságot szeretne adni és kapni egyaránt. A szeretet vágyat és a szeretet különböző formáit már megtapasztalta. Mire alkalmassá válik egy fiatal a jó párkapcsolat kialakítására volt már része a szülői szeretetben, a rokoni, baráti szeretetben, a szerelem, erotika egyes tapasztalataiban, a felebaráti szeretetben. A szociális közegében jelenlévő másik emberrel, emberekkel kapcsolatban sokféle formáját ismerte meg a szeretetnek. A biológiai-lelki- szociális érése során idegi-, hormonális-, testi-, lelki-érzelmi változásokon tapasztalatokon esett át. A pszichoszexuális fejlődése pedig az anyához való kötődésétől eljutott a párkapcsolat igényéig. A pszichoszexuális érettségnek két feltétele van: a társ iránti igény és a megfelelő pár megtalálása, alkalmassá válás a harmonikus kapcsolatra. A kutatások tanúságai szerint a társ iránti igény egybeesik a nemi vágy és a szeretet és szerelem adásának és fogadásának kielégítésével. Azonban a megfelelő pár nem mindig az igény kielégítésére megtalált társ. A harmonikus kapcsolatokra vonatkozó kutatások és a társadalmi tapasztalatok szerint is a hasonlók egymásra találása a tartósabb kapcsolatok jobb előfeltétele. A hasonlók egymásra találásában mind társadalmi mind biológiai okok szerepet játszanak. Minél több a hasonlóság (alkati, lakóhelyi, iskolázottsági, vallási, gazdasági, kulturális stb.), annál nagyobb az esély a harmonikus, tartós kapcsolatra. A hasonlóságok előny jelentenek a munkamegosztásban, a családalapításban, egymás elfogadásában, a kölcsönös segítségadásban. Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy a párválasztási nehézségeket is könnyíti a közös iskola, közös munkahely, közös társaság. A tartós és életre szóló kapcsolat leglényegesebb ismérvei a következők:
• Önismeret, amely segíti az embert a társadalmi eligazodásban, lehetővé teszi az önértékelést, a változást, változtatását. Alapja az önbizalomnak, a kapcsolatteremtési nyitottságnak. A kellő önismeret érett személyiséget feltételez, és ez együtt jár azzal, hogy rugalmasan tud majd alkalmazkodni párjához, majd későbbiekben gyermekeihez, családjához. • Az erős érzelmi töltés: szerelem, elfogadás, szeretet, melyről a későbbiek során még lesz szó. • Alkalmazkodó képesség, megértés és egymás kölcsönös alakítása: ebben az őszinte, nyílt, folyamatos kommunikáció a legfontosabb. A másik szempontjainak meghallgatása, megértése, kompromisszum kötésére való képesség. A családi munkamegosztásban való részvétel, az ellentétek felismerése és tudatos feloldása. • Saját múltjának vállalása: tartós kapcsolatot csak őszintén lehet kötni és fenntartani. Csak így alakulhat ki a közös életben a bizalom és biztonságérzet. • A „mi-tudat”, amely a közös felelősségvállalásnak, a szövetségnek az alapja. Ebből táplálkozik az összetartozás érzése, a családalapítás már a leendő gyermekeikért tudatosan vállalt felelősséget jelenti. A párkapcsolat erős összetartója, ha a fiatalok el tudják fogadni társukat úgy is, mint leendő gyermekeik édesanyját, illetve édesapját. Az összetartozás érzése szoros kapcsolatban van a hűséggel, ami a nemi életben általában kizárólagosságot jelent. • Harmonikus, örömteli szexualitás a társak között: a kölcsönös örömre törekvés, az örömszerzés képessége, a bűntudatmentesen, felelősséggel vállalt nemi kapcsolat. A szexuális kultúra elsajátítása, az egyéni különbségek ellenére összehangolt kapcsolat, a szexuális életben is az egymáshoz való alkalmazkodás is alapvető eleme a tartós kapcsolatnak. • Egyenjogúság és kölcsönösség a kapcsolatban: a férfi legyen igazi férfi, a nő igazi nő a szerepeknek nem csupán a biológiai, hanem érzelmi-lelki értelmében is. A szerepek

nem azonosak, de a személyek azonos értékűek még akkor is, ha történelmi, társadalmi tradíciók a közösségi szerepeket és jogokat a nők és a férfiak esetében igencsak másképp értelmezték. • Egyéb kapcsolatok ápolása: a szerelem kizárólagosságot igényel, sokszor nehéz legyőzni a másik birtoklásának, kisajátításának veszélyes késztetését. A jó párkapcsolat akkor tartós, ha a két, szerelmesek által összekötött családdal való kapcsolatokat ápolják, nem maradnak el a barátok sem és az egyetemi társakkal, munkatársakkal való viszony is elfogadható. Ne legyen zárt a párkapcsolat. • Tudatos és folyamatos tevékenység a kapcsolatért, a kapcsolat elszürkülése ellen. Szeretetünknek és társunk szeretetének tudatos érzékelésével, a valódi, csak a másikra figyelő együttlétekkel és a tudatos figyelmességekkel, testi és lelki érintésekkel, a társ egészségének tudatos védelmével sokat tehetünk a párkapcsolatért, a jó család alakításáért.
Biológiai szempontból nézve: már azonosították a szerelem központját az agyban, az ún. neokortexben, a homloklebenyben. Az állatvilágban a párválasztás ösztönvezérelt. Az embernél a szexuális élet kultúrájáról beszélhetünk, a szerelem képességéről. A szerelemnek jól ismert testi jelei vannak (például: izgatottság, elpirulás, szívdobogás), lelkileg jellemzői a lelkesültség, boldogságérzés, a szerelmesünk iránti lobogás, a tudat beszűkülése. Újabb kutatások szerint ezekért a szerelemhormon a felelős. Az agyban termelődik és kémiailag a feniletilaminnak felel meg. (A feniletilamin az amfetaminok csoportjába tartozik. E vegyületcsoport közismerten eufóriát okoz.) A szerelem legfőbb ismérvei a következők:
• a legfontosabb boldogságforrás az ember számára, • energiát, alkotótevékenységet szabadít fel, • a személyiségfejlődést jótékonyan elősegíti, • elfogulttá tesz, • az intimitás legintenzívebb formájára, „én közlés”-re késztet (szexuális kapcsolat), • megjelenik a közös gyermek vágya, • mulandó.
A szerelem különlegesen erős érzelmi jelenség, amely intenzitásából idővel sokat veszít. Ennek a tapasztalati ténynek a magyarázatát is megadja a szerelemhormon: a megjelenését követő körülbelül a szerelem harmadik évében a szervezetben olyan ellenanyagok jelennek meg, amelyek közömbösítik hatását. Ezek az ellenagyagok mintegy védik a szervezetet ettől a túlfokozott állapottól. A szerelem csökkenése után szembesülnünk kell a mindannyiunkban, így párunkban is, meglévő hibákkal, rossz szokásokkal, amelyek a szerelem állapotában vagy nem is látszottak, vagy jelentéktelennek tűntek. Hogy párkapcsolatunk megmaradhasson, ezért kell megtanulni fenntartását. Ebben segítenek a meglévő érzelmek, a megbecsülés, bizalom, erkölcsi előírások, szövetség és a kevésbé lángoló tartós szeretetté szelídült szerelem.

7. Minden problémás gyermek mögött problémás család áll! 
Korábbi fejezetben áttekintettük a diszfunkcionálisan működő család jellemzőit, de nem tértünk ki részletesen arra, hogy mindezek a diszfunkciók a gyermek fejlődésére miként hatnak. Ebben a fejezetben két olyan témáról lesz szó, ahol a családok nem megfelelő működésének következményeit vizsgáljuk meg: megnézzük a veszélyeztetett családok és a benne nevelkedő gyermekek jellemzőit; foglalkozunk a családon belüli erőszak jelenségéről. A fejezetben kitérünk a hátrányos helyzet fogalmára, amely nem jár együtt automatikusan a diszfunkciókkal, de az ilyen családi közegben élő gyermekek esélyegyenlőségének biztosítása nehezebb feladatot jelent.

9. A családot segítő intézmények (Hegedűs Judit) 
Láthattuk, hogy vannak olyan családok, amelyek nem tudják ellátni alapvető funkciójukat, a benne élő gyermekek fejlődését többféle szempontból is veszélyeztethetik. Napjaink gyermekvédelmi szemlélete abból indul ki, hogy nem kivenni kell a gyermeket a családból, hanem biztosítani kell számukra a szakszerű segítségnyújtás lehetőségeit. A gyermekvédelmi rendszerből három olyan intézményt mutatunk be részletesebben, amelyek közvetlen kapcsolatban vannak a családok ellátásában.

pdf letöltése: pdf

3.
Tringer László
A család szerepe a lelki egészség megőrzésében és helyreállításába

A családban-lét nem csupán a felnövő generációk érdeke. Számtalan vizsgálat támasztja alá, hogy a házasságban és családban élő személyek egészségkilátásai jobbak, mint a családon kívül élőkéi (az infarktus-kockázat például nagyobb az egyedül élő, mint a házas férfiaknál). Sőt, a már kialakult betegségek gyógyulási és rehabilitációs esélyei is jobbak azoknál, akik családban élnek. A magányos életmód bizonyos mentális betegségek – a depresszió, az öngyilkosság, az alkoholizmus – szempontjából kifejezetten kockázati tényezőnek minősül.
A társadalom-patológiai adatok szaporodása egybeesik a családok működését veszélyeztető folyamatok megjelenésével, a “családok válságával” – a megszülető gyermekek számának csökkenésével, a válások arányának növekedésével, a terhesség megszakítások nagy számával, a gyermek nélküli háztartások szaporodásával, a házasság nélküli “laza” együttélési formák terjedésével.
A családok érdekében tett lépések tehát a jelenben élő generációk számára is közvetlen haszonnal járnak. Így a rövid távú “megtérülésben” érdekelt politikai döntéshozók számára is hasznos, ha családközpontú intézkedéseket hoznak, mert ezek gyorsan megtérülő eredményeire hivatkozhatnak.
Az emberi kultúrák többségében a család a személy természetes közege, amelyben legnagyobb az esélye a harmonikus felnőtté-válásra, amelyben létezésének halálig terjedő feltételeit is a legnagyobb eséllyel lehet biztosítani.
A személy és a család
Ha megkérdezünk egy “átlagembert” arról, hogy mi jellemzi a mai magyar lakosságot, elsősorban a következő jelzőket halljuk:
– beteg, korunk betegségei tizedelik (szív, keringési betegségek, daganatok), korán meghal;
– egészségtelen életmódot folytat, dohányzik, iszik, sokat eszik, elhízott stb.;
– rosszkedvű, pesszimista, bűntudatos, “öngyilkosságra hajló”;
– türelmetlen, agresszív, önző, kevéssé szolidáris másokkal;

– nem nagyon törvénytisztelő, a szabályokat szívesen áthágja, gyakori a bűnözés;
– mentális állapotával is baj van: neurotikus, depressziós, súlyosak az alkoholizmus és kábítószer-élvezet, és ezek következményei a lelki egészségre nézve.
Folytathatnánk tovább a sort. Ezt a negatív képet vetítik elénk a közvéleményt megfogalmazó és alakító fórumok is. Itt nem csupán a médiákra gondolunk. Közírók, népszónokok, lelkipásztorok hallgatóik körében egyetértéssel számolhatnak, ha ezeket a negatívumokat felemlegetik, mivel az emberek többsége így vélekedik.
Önismeretünk részévé váltak az alacsony átlagos élettartamra, a szív- és érrendszeri megbetegedésekre, az egészségtelen életmód következtében kialakuló betegségek magas arányára stb. vonatkozó szomorú statisztikai adatok, amelyek a lakosság egészségi állapotának tényleges, aggasztó romlását tükrözik, és amelyek a fenti vélekedéseket tudományosan is megerősítik.[1] Soha nem látott járvány sújtja hazánk lakosságát: a mentális epidémia. Szomorú rekordokat érünk el a lelki betegségek területén is, mint a depresszió, az alkoholizmus, az öngyilkosság, a neurózisok stb. Nem kevésbé riasztóak a társadalmi beilleszkedés egyéb zavarai is (a kábítószer-élvezet, a bűnözés), amelyek nem vagy csak részben tartoznak az orvostudomány területére. Ijesztően magas a művi terhességmegszakítások száma is.
Társadalmi szintű patológia körvonalai bontakoznak ki. Számos kutatási program törekszik arra, hogy a rendkívül nyugtalanító jelenségek okait feltárja és megoldásukra javaslatokat készítsen elő.
Túlzott leegyszerűsítés lenne, ha a lakosság siralmas testi-lelki állapotát közvetlenül a fennálló társadalmi viszonyokra vezetnénk vissza. Amennyiben például az alacsony születési arány közvetlenül a gazdaság teljesítőképességével lenne kapcsolatban (mint ahogy sokan gondolják), akkor a népszaporulat a leggazdagabb országokban lenne a legmagasabb, a szegényebb országokban pedig alacsonyabb. Márpedig inkább jellemző ennek az ellenkezője.
Az okok tehát mélyebben rejlenek. A felsorolt és a fel nem sorolt zavarok lényegében a felnőtt személy magatartásának zavaraira utalnak. Célszerű ezért a problémákat a magatartás szemszögéből megvizsgálni. Ha az okokra kívánunk rákérdezni, meg kell határoznunk a magatartás kialakulásának általános törvényszerűségeit.
A magatartás kialakulását meghatározó tényezők
Ma már általánosan elfogadott álláspont a kutatók körében, hogy a felnőtt személy magatartásának kialakulását három összetevő határozza meg.
A kutatások jelenlegi állása szerint az örökletes biológiai adottságoknak jelentős szerepe van a felnőtt személy magatartási zavarainak kialakulásában. Többnyire azonban nem maga a “zavar” öröklődik, hanem a hajlam, a zavar létrejöttének valószínűsége. Éppen ezért az egyén örökletesen is meghatározott sérülékenységéről, vulnerabilitásáról beszélünk.
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a fennálló társadalmi viszonyok, a környező társadalmi erőtér képesek arra, hogy az egyén lelkiállapotát jelentős mértékben befolyásolják. A társadalomban bekövetkező drámai változások a lelki betegségek gyakoriságában és megjelenési formáiban is tükröződnek. A háborúkkal együtt járó tragédiák a megmaradottak millióinak életében kitörölhetetlen sérüléseket okoznak. Juhász Pál kutatásai kimutatták, hogy a termelőszövetkezetek erőszakos szervezése a falusi lakosság neurotikus megbetegedéseinek elszaporodását vonta maga után. A szegénység és a lelkiállapot összefüggése közismert.
Az átlagember életében nem annyira a nagy társadalmi mozgások, hanem a közvetlen emberi környezet feszültségei és problémái jelenthetnek veszélyt a lelkiállapot egyensúlyára. Ilyen például valamely szeretett személy elveszítése, házastársi életközösség felbomlása, munkahely elveszítése stb.
A felnőtt egyén magatartását a közvetlen szociális behatások kétségtelenül befolyásolhatják. Oknyomozó figyelmünket viszont nem kerülheti el a következő probléma: miért van az, hogy egyesek – például a gulág vagy a koncentrációs táborok egyes foglyai – még a legsúlyosabb körülmények között is megőrzik lelki egyensúlyukat. Ugyanakkor mások jelentéktelen események hatása alatt is elveszítik egyensúlyukat, és különféle magatartási zavarok lépnek fel, alkoholizmusnak esnek áldozatául, különféle betegségek ütik fel a fejüket. A kérdésekre a harmadik tényező ad magyarázatot.
A felnőtt, érett személy magatartás-rendszere a bölcsőtől a sírig terjedő fejlődési folyamat, nevelés eredménye, amelyben a szüléstől a felnőtté válásig terjedő időszak kiemelt szerepet játszik. Az egyén történelme folyamatos tanulás: új meg új ismeretek, magatartási módok, nézetek elsajátítása, a régiek módosítása. Az ember nem statikus lény, hanem létét állandó mozgás, változás jellemzi (a Gabriel Marcel szerinti homo viator). Ezt a folyamatot nevezzük szaknyelven szocializációnak, éspedig azért, mert lényege, hogy társas hatások alatt, emberi közegben zajlik. Sérülékeny folyamatról van szó, amelynek során bekövetkező kedvezőtlen hatások a felnőtt magatartás egészére befolyással lehetnek. Minél koraibb az ártalom, annál súlyosabb következményekkel kell számolnunk.
Az idegrendszer sajátossága, hogy a fejlődéséhez szükséges nélkülözhetetlen információknak megfelelő időben és minőségben kell rendelkezésre állniuk. Ha például a beszéd kialakulásának időszakában nincs megfelelő környezet, a kommunikatív magatartás fejlődésében később már alig behozható károk keletkeznek. Ilyen fordulhat elő a tartósan kórházban ápolt gyermekeknél, vagy nyomorúságos gyermekotthonokban, ahol úgynevezett hospitalizációs szindróma alakulhat ki.
Mai ismereteink szerint a felnőtt személy magatartásának kialakításában a szocializáció játszik kiemelkedő szerepet. Amikor tehát a társadalmi beilleszkedési zavarok aggasztó, járványszerű terjedésére kérdezünk rá, a választ a szocializáció szemszögéből fogalmazhatjuk meg.
A személyiség alakításának elsődleges színtere a család. Hasonlóan fontos szerepet játszik az iskola. Az életkor előrehaladtával a kortárs csoportok szerepe, majd a munkahelyi szocializáció hatásai kerülnek előtérbe. A személyiség alakulásában a párkapcsolatok, a házasság szintén jelentős befolyást gyakorol.
Példaként azokat a kutatásokat említjük, amelyekben a kedvezőtlen körülmények (pl. intézeti neveltetés) és harmonikus családban felnőtt személyek csoportjait hasonlítják össze. Előbbiek a szociális beilleszkedés, a mások iránti megértés, a személy belső harmóniája stb. tekintetében egyértelműen elmaradnak a családban nevelkedett csoport mögött. Nyilvánvaló, hogy az antiszociális viselkedést nagyrészt a gyermekkor alapozza meg. Elhagyott és intézetben nevelkedett gyermekek körében tizenöt százalékban találtak antiszociális és bűnöző személyeket. Még nagyobb azoknak az aránya, akik neurózisra, depresszióra hajlamosak. Az öngyilkosság is gyakoribb az intézetben felnövők körében.
A társadalmi szintű és az egyéni patológiás jelenségek kapcsolata
Nyilvánvaló, hogy az egyéni és az össztársadalmi patológia között kétirányú, szoros kapcsolat áll fenn. Egyrészről a statisztikai szinten megjelenő patológia az egyéni devianciák tömegeiből áll össze, másrészt – az előbbi megfordításaként – az össztársadalmi szinten kezeletlen és segítség nélkül maradt deviancia egyéni életek tragédiájában ölt testet.
Az egyén azonban nem közvetlenül kapcsolódik a nagy társadalmi formációkhoz, hanem a családon keresztül. A család közvetíti a nagy társadalom érték-, erkölcs-, elvárásrendszerét az egyén felé. Még a családból kihullottak vagy a családon kívül felnövők számára is gyakran a “család” a referenciapont. Utóbbi esetben azáltal, hogy nincs. A “hiány” kemény valóságát mutatják azok a tankönyvi adatok, miszerint a legtöbb betegség gyógyulása szempontjából a családon kívüliség hátrányos kockázati tényező. Tehát nem csupán a mentális betegségekről van szó. Különösen informatív az az adat, hogy a kockázati tényező súlyosabb azoknál, akik családból kihullottak, mint azoknál, akik mindig is egyedül éltek.
Összefoglalva: az egyén és a nagy társadalom közötti kapcsolatrendszerből a család nem maradhat ki. Az “egészséges” társadalom nem “egészséges” egyének összessége, hanem harmonikus családok és közösségek szerves rendszere. Jól működő család integrálni képes saját patologikus tagjait is olyan mértékig, amennyire csak lehetséges.
A család mint autonóm valóság
A családi szocializáció fölénye
A felnőtt személy mentális egészsége szempontjából a családi szocializáció esélyei kedvezőbbek bármely más neveltetéssel szemben. A család minden más megoldásnál jobb esélyt jelent a későbbi felnőtt személyiségének harmóniája (azaz deviancia-mentessége) szempontjából. A családban-lét mindezeken túlmenően olyan örömök forrása lehet, amelyek generációról generációra áttevődve az élet értelmének mindennapi megvalósulásai.
A családi szocializáció lélektani mechanizmusainak részleteit itt nem érintjük. Nyilvánvaló, hogy vannak rosszul működő, sőt kóros, deviáns személyiségeket nevelő családok is. Nagy átlagban a családokban felnövők esélyei mégis nagyságrenddel jobbak, mint a családból kihullottakéi, vagy a széttört családok gyermekeinek kilátásai.
Amennyiben tehát a jövő nemzedékek mentális állapota érdekében össztársadalmi szinten tenni akarunk valamit, elsősorban a családokat kell erősíteni és támogatni, hogy szocializációs alapfeladatuknak minél jobban meg tudjanak felelni. Minden olyan intézkedés, amely a gyermekeket nevelő családok – és nem háztartások! – érdekeit szolgálja, egyben a jövőbe tekintő, minden más programnál eredményesebb mentálhigiénés “beruházás”.
A család, mint autonóm valóság belső funkciói
Az érett személyiség kialakulásának egyes feltételei
A bizalom, összetartozás, a másik feltételek nélküli elfogadása – A szülő és a gyermek harmonikus kapcsolata a bizalom ősforrása, amelyet a házastársak közötti viszony alapoz meg. Megfelelő szülő-gyermek kapcsolat hiányában a fejlődő személyiség számára az emberi közelség inkább bizonytalanságot jelent és félelmet vált ki. A bizalmi kapcsolat teszi lehetővé a másik feltétel nélküli elfogadását, azaz szeretetét. Ugyancsak ez a feltétele, hogy a másokban el tudjuk fogadni a másságot, a különbözőséget, adott esetben a betegséget, a korlátozottságot, a testi-lelki hibákat is.
A bizalom az ellenséges érzületek hiánya. Újabb kutatások szerint az ellenségesség (tehát a bizalom hiánya) alapvető szerepet játszik egyes betegségek (például a szív- és érrendszeri betegségek) kialakulásában. Ugyancsak szerepe van az önkárosító magatartásformák létrejöttében.
Biztonság – A család a személy egyik fontos szükségletének, a biztonságnak legfőbb garanciája. A biztonság hiánya, mint ezt számtalan lélektani kísérlet bizonyítja, torz lelki fejlődésre vezet és a legkülönfélébb mentális betegségek hátterét képezi. Állatkísérletek igazolják, hogy a szülőtől megfosztott főemlős fejlődése elmarad, egyes, a felnőtt állatra jellemző funkciók nem fejlődnek ki.[2] Szomorú tapasztalatok igazolják az embertársadalomban is, hogy a gyerekkori, különösen a kora gyermekkori biztonság hiánya később már behozhatatlan károsodásokra vezet.
Érzelmi kapcsolatok – A biztonságot nem a szülői és családi környezet puszta megléte garantálja elsősorban, hanem az ezen belül meglévő érzelmi kapcsolatok. Az ember fejlődésében kiemelt fontossága van a valakihez való kötődésnek. A kötődés optimális esetben a szülő, a testvérek. Kedvezőtlen helyzetben, családon kívül felnövő gyermekek számára is elsődleges fontosságú, hogy a gondozó tartósan azonos személy lehessen. Súlyos ártalomra vezethet a “gondozó” gyakori változtatása, mint ahogy ez a hazai állami gyermeknevelő intézményekben még ma is gyakorlat. A kötődés fontosságát emeli ki az a tény is, hogy kísérleti vizsgálatok szerint a felnőtt személyt leginkább megrázó esemény valamely szeretett hozzátartozó váratlan elvesztése (házastárs vagy gyermek).
Mindezek a család nyújtotta feltételek garantálják az érett személyiség kibontakozását.
Érett, jövőért felelősséget vállalni képes személyiségek kialakulása társadalmi érdek. A társadalom mégis gyakran magára hagyja a jövőért, másokért áldozatra, komoly erőfeszítésre képes személyiségek “műhelyét”, a családot. Modern paradoxon: az érett személyiség nem ideális fogyasztó. Az “ideális fogyasztó” a kapcsolataitól, céljaitól megfosztott, magányosan szorongó ember. Az emberi kapcsolatok is fogyasztási cikké válnak. A fogyasztói társadalom ideálja az infantilis személyiség (az érett ellentéte), akinek jellemzői: bizalmatlanság, sőt ellenségesség, unalom, öncélú izgalomkeresés, erőszak, agresszivitás. Mindezek a szorongás oldásának sikerületlen formái. Az az ember, akinek nincsenek hosszú távú céljai, aki nem bízik senkiben, és a kapcsolatokat is fogyasztási cikknek tekinti, a legkönnyebben manipulálható, befolyásolható. Hiszen nincs valódi társa, a célja a jobb nő, kocsi stb., és ezek lecserélése, amint jobbat talál. A fogyasztói társadalmat fenntartó erőket nem tekintjük eleve gonoszaknak, hiszen mindannyian élünk a kényelem adta lehetőségekkel, amelyeket mi hoztunk létre. De alapvető érdeke a társadalomnak, hogy felismerje, óriási gazdasági érdekek húzódnak meg a kiszolgáltatott, magányosan szorongó tömeg, a legjobb “fogyasztó” előállításában. Ezt szolgálja a reklámok nagy része, a szórakoztatóipar. Így a Fromm által “társadalmilag szentesített defektállapot”-nak nevezett jelenség áll elő. Ezeknek az érdekeknek ellensúlyozására nincs ugyanakkora anyagi erő, sőt, összehangolt stratégia, amely a társadalom hosszú távú érdekeit szolgálná.
A család egyéb fontos funkciói
Kommunikáció – Ha közelebbről megvizsgáljuk, mi is a kötődés valójában, nyilvánvaló, hogy a csecsemő esetében elsősorban fizikai kontaktusról, a szoptatással, a gondozással együtt járó fizikai, ízérzéshez kapcsolódó és szagingerek által közvetített benyomások együtteséről van szó. Később a kötődés “hordozója” egyre kevésbé maga a fizikai kapcsolat. Szerepét a kommunikáció veszi át, ezen belül is elsősorban a nem verbális kommunikáció, s csak később kerül előtérbe a felnőtt kötődésekre jellemző verbális kommunikáció. A családon belüli kommunikatív kapcsolatok jelentősége közismert. Torz családi struktúrák hátterében különféle patológiás közlési kapcsolatok rejlenek. A családon belüli kommunikáció minőségét és mennyiségét javító bármilyen változás a családok eredeti funkciójának erősítését is szolgálja. Az a jelenlegi gyakorlat, hogy a családi beszélgetések helyét a közös (vagy egyéni) tévénézés veszi át, a családok intim életébe való meglehetősen brutális beavatkozásnak is minősíthető. A családok többsége ugyanis felkészületlen a televízió tolakodó jelenlétével szemben.
Együttes élmények – A családon belüli kommunikáció javítása jelszó marad csupán, ha ennek érdekében konkrét cselekvések nem történnek. A beszélgetések tartalmát együttes élmények szolgáltathatják. Ezek hiányában a kommunikációs szükséglet hamar kielégül, közös élmények híján legfeljebb a közös életből, az együttlakásból adódó témákra korlátozódik. Az együttes élmény olyan az emberközi kapcsolatokban, mint a csapadék a szomjas földnek. Jól működő családok közös élményekre törekszenek. Kialakul a közös akciók rendje, kultusza. Az együttes élmény újra és újra felidézhető az egyéni átélés közlése által. A közös élmény, tapasztalat színesedik, gazdagodik, ha nem csupán magam élem át, de átélem a másik élményét is. A családok együttes élményeinek lehetőségei manapság súlyos fokban beszűkültek (például széles rétegek számára a családi üdülés nem elérhető többé).
Családi rítusok, ünnepek – A kommunikáció, az együttes élmények a családi élet autonómiájának legfőbb biztosítékai. Az ünnepekben nyilvánul meg a családban-lét “időtlen” mivolta. Az évről évre visszatérő karácsonyok során egy-egy családtag “hiányozhat” ugyan, új családtagok megjelenhetnek, mégis a nagyobb ünnepeken a “nagy család” szimbolikusan jelen van, mindazok, akik egymással valaha személyes kapcsolatban voltak. Az időn túllépő család valamiképpen az örökkévalóságra utal, ennek személyes, érzelmi élményét nyújthatja. A jól működő családok saját ünnepeiket is hagyománnyá nemesítik. A vallási és a magánünnep szerencsés ötvöződése a szép magyar szokás: a névnap (és nem annyira a születésnap) megtartása.
A vallás a maga ünnepeivel a család “öröklétének” legfőbb támasza lehet. Ünnepek teremtésére tett szánalmas profán kísérletek, mint a Valentin-nap megtartása, legfeljebb fogyasztói kampány-sikerekre számíthatnak, vagy állami bürokrácia össznépi felvonulásaiba torkollanak.
Generációs kapcsolatok – Jóllehet ma már egyre ritkább, hogy “nagy” családok élnek együtt, mégis, a család a generációk közötti kommunikáció legfőbb közvetítője. A ráncos öregasszonyban a szépséget a nagymamán keresztül ismerjük fel. Az elviselhetetlenül pimasz serdülő nem más, mint a saját unokám. A nagyapa történetei, bár már a könyökünkön jönnek ki, észrevétlenül saját múltunkba ivódnak, s unokáinknak már mint saját történeteinket adjuk tovább.
A nukleáris családok előtérbe kerülése magával vonja a családok megtartó erejének gyengülését (ebben a nők kényszerű munkába állása is szerepet játszik). A kisded bölcsődébe, a nagymama szociális otthonba kerül. A felnőtt generáció sem saját múltját, sem saját jövőjét nem tekinti élete szerves részének. A termelőképes felnőtt-gyártás, a már nem termelőképes személy forgalomból való kivonása egyre inkább intézményi feladattá válik. Ilyen módon a generációkon átívelő kommunikatív kapcsolatok lehetősége beszűkül. Az időskor mint valami negatívum jelenik meg, amelyet nem örömmel várunk, hanem félünk tőle.
A család mint élet- és munkaközösség – A család nem csupán éjjeli szállás, egyik eredeti funkciója a teljes életközösség. Ebben a funkciójában a családot nem csupán érzelmi kapcsolatok, hanem közös funkciók is összefűzték. Manapság ismét lehetőség nyílik arra, hogy családi vállalkozásokkal, a számítógépek otthoni használatával, rugalmas munkaidőkkel a családok több közös funkciót fejlesszenek ki.
A családbarát társadalom nem ellentétes a modern fejlődéssel. Fukuyama szerint az észak-olasz társadalmak tipikusan családbarát jellegűek, ahol a családi vállalkozások rendkívül elterjedtek, a civil szerveződések jelentős szerepet játszanak, ugyanakkor a gazdasági prosperitás sem kétséges.
Konfliktus-megoldási módok (“coping” stratégiák) – A családban-lét legfőbb biztosítéka annak is, hogy az egyén elsajátítja a társadalomban nélkülözhetetlen problémamegoldó stratégiákat. A családban-lét konfliktusainak ugyanis – a dolog lényegéből fakadóan – mindig van megoldása: hiszen a család együtt van, és szerencsés esetben együtt is marad (sajnos, manapság gyakran szétesik). A családon belüli konfliktusok eredendően nem hordozzák önmagukban a feloldhatatlanság rejtett lehetőségét, hanem a családi kohézió végső argumentuma érvényesül: valami megoldást kell találni. A konfliktus-megoldási módok megtanulásának módja a családon kívüli feszültségek kezelési stratégiája is, amelyet a gyermek szüleitől sajátíthat el. Ismét csak a pozitív megoldási módok kerülnek előtérbe: a szülőnek külső konfliktusai megoldása során destruktív stratégiák helyett pozitív megoldási módokat kell keresnie, hiszen a szereplők között rejtetten a család, a gyermekek is megjelennek. Nem vághatom be dühödten az ajtót főnökömre valami személyes büszkeség alapján, mivel, ha állásomat elveszítem, nem csupán én látom kárát.
A gyermekek a szülők konfliktus-megoldási módjait látják, így sokszor mintegy saját viselkedésünk karikatúráját láthatjuk gyerekeinknél. Így például az a szülő, aki nehézségeit ivással, evéssel, nyugtatókkal vezeti le, ne csodálkozzék, ha iskolás gyereke hasonlóan fog viselkedni.
Szerepek – Szerepnek nevezzük az egyénnel szemben támasztott magatartási elvárások rendszerét. A család a primer társadalmi szerepek megtanulásának legfőbb műhelye (szülő-, férj-, feleség-, gyermek-, testvér-szerep, ezek különféle variációi). A külső társadalom elvárásainak megfelelő szerepek megtanulásában is a család az elindító (diák, osztálytárs, vezető, beosztott, stb. szerep). Sőt, a hivatással együtt járó szerepek sikeres elsajátításában is jelentős segítséget jelenthet a jól működő családi háttér.
Értékek – Az egyén cselekvéseinek legáltalánosabb mozgatórugói az értékek. Az értékek nem annyira a dolgokban, hanem bennünk rejlenek. Egy sima gránitkő geológiai érdekesség az egyiknek, kulturális jelkép a másiknak, és a legnagyobb tisztelet tárgya az igazhívő muzulmán számára. A család eligazítást nyújt az értékek tekintetében a fogékony fiatal számára. Arra is képes, hogy toleranciát fejlesszen ki más értékekkel szemben. A jól működő keresztény család gyermeke nem fog zsidó temetőket feldúlni (vagy fordítva). A családok értéknevelő funkciója különösen hangsúlyos olyan korszakokban, amelyekre az “értékválság” kifejezés lehet jellemző.
Családi életre nevelés – Világszerte kísérletet tesznek a családi életre nevelésnek az iskolai oktatásban való bevezetésére. A család valódi szerepének félreértése vezetett ahhoz, hogy ezen a címen többnyire szexuális felvilágosítás folyik. A szexuális hűséget nem mint értéket jelenítik meg, hanem, mint az AIDS megelőzésének egyik fontos eszközét.
A családi életre nevelésnek értékeket kell felmutatnia, amelyek a családhoz kötődnek, a családban valósulnak meg.
A párkapcsolatok
A házassággal és családalapítással kapcsolatban a legtöbb fiatal fejében egy alapvetően hibás attitűd uralkodik: házasságom sikere azon múlik, hogy sikerül-e megtalálnom az igazit, a hozzám illőt. Ennek egy változata, amikor a sikeres házasság legfőbb feltételének azt tekintik, vajon igazi szerelmi házasságról van-e szó. Ebből a “tévhiedelemből” önként adódik az a következtetés, hogy amennyiben nem sikerül a házasság, a társ nyilván nem az “igazi”, vagyis “le kell cserélni”.
Ezzel szemben hangsúlyozzuk, hogy a házasság két ember vállalkozása egy közös alkotásra. A házasság és a család tehát nem “összejön”, hanem létrehozzák, megalkotják. A család és a házasság egy életen keresztül tartó közös tevékenység eredménye. Nyilvánvalóan fontos a partnerválasztás is, senki nem vitatja el az érzelmi kapcsolat jelentőségét. A házasságon belüli érzelmi kötődés szerelem – az idők folyamán a közös élményekből, az együttlétből, a közös “alkotásokból” fakadó érzelmeknek adja át helyét. Ha az utóbbi érzelmeknek nincs szilárd alapja, a kezdeti akármilyen nagy szerelem virág módjára elhervad. Kívánatos lenne a fiatalság házasságra való felkészítésében ezeket a tartós mozzanatokat hangsúlyozni. A két fiatalt ne csak az ellenállhatatlan szerelmi lobogás taszítsa egybe, hanem a hosszú jövőt elővételező közös vállalás vonzereje is.
A házasságok helyett terjedőben van az “együttélés”, különféle változatokban. Az elkötelezettségtől való irtózás, a hosszú távú perspektíva helyett a pillanatnyi harmónia keresése kerül előtérbe. Ideiglenes családok a dolog természetéből kifolyólag nem képesek betölteni a család alapvető funkcióit. Ideiglenes családok “ideiglenes” emberi lényeket nevelnek, azaz rövid távú érdekeiknek, impulzusaiknak kiszolgáltatott, koherens életvezetés híján lévő személyeket.
Család és egyéb közösségek
Amikor a fentiekben a család központi szerepéről beszélünk, ezt mint a nagy társadalom kristályosodási pontjait értjük. Egy-egy jól funkcionáló család ragyogása saját körein kívül is világosságot áraszt. Éppen ezáltal válhat referenciaponttá olyanok számára is, akiket sorsuk nem ajándékozott meg családdal.
Számos közösségi forma létezik, amelyek a családok nyújtotta társas támasz szerepét kiegészítik, esetleg teljesen át is veszik. Egy egészséges társadalomban egy egyén legalább 4-5 “kiscsoportnak” tagja (a családon kívül iskolai, munkatársi, vallási közösség, baráti kör, egyesületek). Az egyesületek 1946-tól folyó és 1949-ben Rajk belügyminisztersége alatt befejeződött elsorvasztása társadalom-gyilkossággal ér fel. E nemzeti trauma kiheverésére valószínűleg több generációnyi időre van szükség. A közösségek rejtett hálóként átszövik a társadalmat, amely ezek nélkül a Durkheim-féle anómia állapotába foszlik szét. Az anómia a mentális patológia egyik fő forrása és fenntartója.
A családok diszfunkciója össztársadalmi szinten súlyosabb kérdés, mint az egyének devianciája. A társadalom nem lesz “szabadabb” azáltal, ha a személy szabadságjogait a végletekig hajtva figyelmen kívül hagyjuk a családi közösségek jogait. A család működési zavarai nem csupán az aktuális családtagok, hanem a jövő generációk szempontjából is következményekkel bírnak.
A mentális zavarok gyógykezelésének újabb szabályozása teljesen a személy jogait helyezi előtérbe. A törvényalkotó legfőbb gondja, nehogy a személy illetéktelenül pszichiátriai gyógykezelés alá vétessék. Ebbéli igyekezetében (európai szabályokra hivatkozva, de azokat sok esetben szolgai módon másolva) megfeledkezik a családok és kisközösségek jogairól. Számtalan garanciális szabály védi a patologikus személy szabadságát, de egy sem védi a családot patológiás vagy deviáns tagjával szemben. Gondoljunk a családját, gyermekeit tönkre silányító agresszív alkoholista szülőre.
Egyes veszélyeztetett csoportok a modern családmodellekben
Az elkényeztetett, narcisztikus gyermek
A modern gyermeknevelési elvek egyik vadhajtása, a gyermek elfogadásának kritika nélküli érvényesítése hátterében az a téves beállítódás rejlik, amelyet így fogalmazhatunk meg: “ha egy személyt feltétel nélkül elfogadok (azaz szeretek), akkor minden konkrét megnyilvánulását is el kell fogadnom. Pedig a feltétel nélküli elfogadás a személynek szól, nem pedig egyes konkrét megnyilvánulásainak. E magatartás következménye a nárcisztikus, önimádó személyiség. A gyermek azt tapasztalja, hogy a szülő minden megnyilvánulását helyesli, minden igényét kielégíti. Ha nem sikerül a gyermek kedvében járnia, bűntudata van. Különösen kedvez a narcisztikus gyermek nevelésének az egyke-helyzet, amikor a szülő minden igyekezetét “imádott” (majomszeretett) egyetlenére pazarolhatja. A gyermek azt tanulja meg, hogy minden őérte van, minden az ő szükségletei szerint igazodik, a világ azért van, hogy őt szolgálja. Az ilyen gyermek, felnőtt korára, kikerülve az életbe, súlyos veszélynek van kitéve, hiszen a világ nem az általa tanult és megismert törvényszerűségek szerint működik. E találkozások súlyos következményei az úgynevezett “narcisztikus neurózisok”.
A dolgozó nők
Különösen veszélyeztetettek a családanyák. A mai társadalomban, szemben a férfiakkal, rájuk többes szerepelvárás nehezedik: családanya-, feleség- és hivatás-szerep. Természetesen nem arról van szó, hogy a “nő maradjon a főzőkanál mellett”. Nyilvánvaló azonban, ha a női munkavállalás amiatt történik, mert anyagilag a család nem tudja nélkülözni, akkor súlyos diszfunkcióról van szó. A társadalom önfenntartása alapvető érdek. Ha egy társadalom az önfenntartását biztosító nőknek a munkavállalást nem lehetőségként, hanem kényszerként kínálja fel, öngyilkos módon viselkedik – olyan ez, mintha a tojásain ülő madarat párja nem táplálná többé, mondván, keresse meg saját maga az ennivalót. Nem véletlen, hogy a gyermekeikkel GYES miatt otthon lévő anyák mentális veszélyeztetettsége kiugróan magas: hivatásbeli tevékenységük kényszerűen szünetel, a nyomást azonban változatlanul érzik magukon.
Amennyiben a családanya-mivoltot a társadalom a foglalkozási hivatásokkal egyenrangúnak ismeri el (mind anyagiakban, mind erkölcsileg), legalább lehetőség nyílik arra, hogy azok, akik vállalják, teljes életet élhessenek anyaként is.
Az idősek
A családok szétesésének egyik legsúlyosabb következménye, hogy az idős kor értékeinek, mintaadó szerepének felmutatására, megismerésére és elsajátítására nincs lehetőség. Idős korban sokan vetnek véget életüknek. Ebben az öregek elmagányosodása, szerepük leértékelődése igen fontos tényező.
A családok működési zavaraira utal azok megtartó erejének drámai csökkenése. A mai családok nem képesek öregjeiket, betegeiket, sok esetben még gyermekeiket sem felvállalni, gondozni. A családból való kihullás vagy kitaszíttatás fenyegeti ezeket a rétegeket. Közismert, hogy az intézetbe, kórházba kerülő idős személy halálozási esélye sokkal nagyobb, mint a családban maradóé.
A társadalom nagyon drágán fizeti meg, hogy a családokat nem támogatja megtartó erejük növelésében. A szociális otthonok, bölcsődék, elmeintézetek, börtönök fenntartása inhumánusabb és sokkal többe kerül, mint az, ha a családok képesek lennének integrálni gyengéiket és elesettjeiket.
A gyermekek
Legnagyobb veszélyben mégis a gyermekek vannak. Biológiai és szocializációs feladatait teljesíteni nem, vagy csak hiányosan képes családokból mentálisan vulnerábilis személyek kerülnek ki. Minden jogi, gazdasági intézkedésnek figyelembe kell vennie, hogy a gyermek érdeke a családban való létfeltételek biztosítása. Anyagilag is érdekeltté kellene tenni arra alkalmas családokat, hogy szülők nélküli, elhagyott gyermekeket vállaljanak.
www.magyarpaxromana.hu/kiadvanyok/csalad/tringer.htm

Pedagógiai pszichológia

www.kislexikon.hu/pedagogiai_pszichologia.html